Sokan kerültünk már abba a helyzetbe, hogy az interneten rendelt különféle termékünk – legyen az mobiltelefontól télikabátig bármi – hibásan, sérülten érkezett, nem úgy nézett ki, mint a képen vagy csak szimplán nem tetszett. De van egy jó hírem: Nem marad rajtunk a rendelt termék, van lehetőség a visszaküldésre. Nézzük a szabályokat!

Először is fontos elkülönítenünk a két alapvető esetet:

  • a termék nem tetszik vagy meggondoltam magam, ekkor csak a 14 napos elállási jog gyakorlásáról beszélhetünk.

A hatályos uniós és magyar jogszabályok értelmében az unió területén vásárolt bármely termék vonatkozásában 14 napig joguk van ahhoz, hogy ha azt az interneten vagy a távkereskedelem valamely más formája révén – üzlethelyiségen kívül: telefonon, csomagküldő szolgálattól vagy házaló ügynöktől – vásároltuk, akkor a vásárlástól elálljunk, az árut visszaküldjük, és a teljes vételárat visszakapjuk.  Az elállási jog gyakorlását – a határidőn belül – nem kell megindokolnunk! Azaz a visszaküldés oka bármi lehet – akár az is, hogy egyszerűen meggondoltuk magunkat.

Figyelem! A 14 napos elállási jog csak a fogyasztók és kereskedők között kötött szerződésekre vonatkozik. Fogyasztó: bármely természetes személy, aki a szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén. E rendelkezésből az következik, hogy ahhoz, hogy valamely személy e fogalom hatálya alá tartozzon, két együttes feltételnek kell teljesülnie, nevezetesen: 1 – a személy természetes személy, és 2 – a személy nem szakmai célból jár el.

Fontos tisztáznunk a határidő – jelen esetben a 14 nap – számításának módját és alapját.

A 14 napos elállási idő a megrendelt áru átvételét követő napon veszi kezdetét. Tehát az azt követő napon, hogy a terméket meghozta a futár, kivettük a csomag automatából, átvettük az átvevőponton vagy az üzletben. Ha a 14 napos határidő utolsó napja (a 14. nap) munkaszüneti napra esik, az elállási idő az ezt követő munkanap utolsó órájának végével jár le.

Internetes vásárlásnak minősül az is, ha a webshopban rendelt terméket az üzletben vesszük át függetlenül attól, hogy a termék az üzlet raktárában is elérhető volt.

A 14 napos elállási idő nem minden árucikk esetében alkalmazható. Nem vonatkozik például a következőkre:

  • repülő- és vonatjegyekre, koncertjegyekre, szállodafoglalásra, autóbérlésre és konkrét időpontokra megrendelt étkeztetési szolgáltatásokra;
  • a rendszeresen házhoz szállított árucikkekre és italokra – például a tejesember által hozott tejre;
  • egyedi megrendelésre készült, vagy a vevő egyéni igényeihez alakított termékekre – pl. méretre szabott öltönyre;
  • az olyan hang- és képfelvételekre, illetve számítógépes szoftverekre, például DVD-kre, amelyek lezárt csomagolását Ön átvételkor felbontotta;
  • az online digitális tartalmakra, ha már megkezdte a letöltést vagy az adatátvitelt (streaming), és elfogadta, hogy a letöltés, illetve adatátvitel megkezdésekor elveszti elállási jogát;
  • a nem vállalkozástól, hanem magánszemélytől vásárolt termékekre;
  • a sürgős javítási és karbantartási munkákra kötött szerződésekre – ha például csőtörés elhárításával bízott meg egy vízvezeték-szerelőt, és megállapodott vele a vállalási árban, már nem mondhatja vissza a munkát.

Vannak olyan termékek, amiket csak az eredeti bontatlan csomagolásban lehet visszaküldeni, azaz ezekre felbontás után már nem lehet elállási jogot érvényesíteni:

  • lezárt csomagolású hang-, videó anyagok, szoftverek,
  • higiéniai és egészségvédelmi termékek (pl.: fehérnemű, fogkefe, egészségügyi betét, szexuális segédeszköz, golyós dezodor, neoprén ruha)

A fenti eseteken kívül nem kérhetik tőlünk az eredeti csomagolás használatát, meglétét.

Hogyan gyakorolhatjuk a 14 napos elállási jogunkat?

Mint a legtöbb jog gyakorlásához, úgy ehhez is kapcsolódnak kötelezettségek. Először eleget kell tennünk a 14 napon belüli értesítési kötelezettségünknek. Vagyis a kereskedő tudtára kell adnunk, hogy élni szeretnénk az elállási jogunkkal. Ezt tehetjük a weboldalon feltüntetett emailen, telefonon vagy az eladó erre rendszeresített formanyomtatványán, felületén.

Bár a 14 napos határidő az átvétel napját követő napon kezdődik, de ha hamarabb eldöntöttük, hogy mégsem szeretnénk a terméket megvásárolni, akkor úgy is gyakorolhatjuk elállási jogunkat, hogy egyszerűen nem vesszük át a terméket a futártól. Így – ha a visszaküldésnek nincs extra díja – nem kell visszaküldési költségeket fizetnünk, ami előnyös lehet, mivel alapesetben az áru visszaküldésének közvetlen költségét a fogyasztónak kell megfizetni. Az értesítési kötelezettségünk azonban ugyanúgy fennáll: Jeleznünk kell az elállási szándékunkat, mivel ha ezt nem tesszük meg a vállalkozás ismét megpróbálja majd kézbesíteni a rendelt árut.

Ha értesítettük a kereskedőt az elállási szándékunkról, az értesítését követő naptól számítva 14 napunk van a termék visszaküldésére.

Ez azt jelenti, hogy fel kell adnunk, át kell adnunk a futárnak, be kell raknunk a kijelölt csomag automatában a terméket az értesítéstől számított 14 napon belül. Azaz nem kell megérkezni ezen határidőn belül a kereskedőhöz, de persze javasolt nem húzni az időt ez esetben sem, mivel így segíthetjük a kereskedő későbbi értékesítését. A visszaküldés költségeit alap esetben nekünk kell állnunk, de a kereskedőnek erről a költségről tájékoztatnia kell a vásárlókat (például az ÁSZF-ben), ha ez elmarad, akkor mindenképp ő viseli a visszaküldési költségeket.

Mikor kapjuk vissza a pénzünket?

Nem meglepő, de itt is egy 14 napos határidőről beszélhetünk. Alap esetben a kereskedőnek késedelem nélkül kell eleget tennie a teljes kifizetett összeg (vételár és szállítási költség) visszatérítési kötelezettségének, de minden esetben attól a naptól számított 14 napon belül, amikor értesül a fogyasztó azon döntéséről, hogy eláll a szerződéstől. A visszafizetést késleltetheti az árunak a hozzá való visszaérkezésének az időpontjáig, abban az esetben ha nem küldtünk neki igazolást a csomag feladásáról.

Szemléltessük a fentieket egy példával! A vásárló a szegedi borfesztiválon töltött este alatt kedvet kap és rendel magának egy új borospohár készletet a kedvenc webáruházából. Ha vásárlónk időközben rájön, hogy még sincs szüksége több borospohárra akkor, ha átveszi a borospohár készletet május 16-án (kedden) május 30. napjáig jeleznie kell elállási szándékát a csalódott webáruház felé. Ha ezt megteszi május 30-án, akkor június 13. napjáig van ideje feladni a terméket visszaküldés céljából.

szolgáltatásokra mutató hivatkozás

Végezetül olyan lényeges információkról írok, amik hasznosak lehetnek az elállási jogunk érvényesítése során:

  1. Előfordulhat, hogy az egyszerre megrendelt termékek (pl. laptop és a hozzá való táska) kiszállítása különböző időpontokban történik: a laptop raktáron volt, így a rendelés másnapján megkapjuk, de a laptop táskára két hetet várni kell, mire kiszállítják. Ilyen esetben az elállási jog megillet bennünket az összes termék vonatkozásában az utoljára szolgáltatott termék átvételét követő naptól számított 14 napig!
  2. Nem csak termékekre, hanem szolgáltatásokra is lehet érvényesíteni az elállási jogot. Ebben az esetben a szolgáltatási szerződés megkötésével indul a 14 napos elállási lehetőség. De ha a szolgáltató a fogyasztó előzetes beleegyezésével megkezdte és be is fejezte a szolgáltatás teljesítését, akkor már nincs lehetőség elállásra.
  3. Ha a vásárló hitelszerződés keretében vette meg a terméket, akkor az elállással az áru-hitelszerződés is megszűnik és a vásárlónak semmilyen anyagi felelőssége nem keletkezik. A hitelszerződés megszűnésével kapcsolatos költségek a webáruházat terhelik, nem lehet azt a vevőre hárítani.
  4. Végig 14 napos elállási jogról beszéltünk, de ha a kereskedő nem tájékoztatott az internetes vásárlás utáni elállási jogunkról, akkor kapunk még 12 hónapot és az elállási jog gyakorlásának határideje 12 hónap és 14 nap lesz. Viszont ha a tájékoztatást utólag pótolják, ebben az esetben az elállási határidő a tájékoztatástól számított 14 napra módosul.
  5. Európai Unió minden tagállamára vonatkozik az elállási jog, így – külföldi – EU-s webáruházból való netes vásárlásnál is alkalmazható.
  6. A vásárló a megrendelt terméket felbonthatja és ki is próbálhatja. De ez a használat csak olyan észszerű mértékű lehet, ami alapján megismerjük a termék tulajdonságait, jellegét. Ezt meghaladó használatnál az értékcsökkenésért felelősséggel tartozunk.

A fent megjelent cikk nem minősül jogi tanácsadásnak. Jogi állásfoglalást az irodám kizárólag megbízás alapján bocsát ki. Figyelembe kell venni a cikk megjelenésének időpontját is, mert előfordulhat, hogy a jogszabályok változása miatt a benne lévő információk később már nem aktuálisak. A jelen oldalon található írásokat a szerzői jog védi, azok jogosulatlan felhasználása tilos.

A cikk szerzője: Dr. Jenővári Dániel ügyvéd